Az erdélyi csobánkutya

Az erdélyi csobánkutya

Talán kevés olyan szerencsés nő van, mint én, akinek sikerült rátalálnia egy olyan fodrászra, aki nemcsak szakmailag kitűnő, hanem érdekes témákról lehet vele eszmecserét folytatni. Nyelvészként már az ismeretségünk legelején feltűnt, hogy a fiatalember néhány hangzója, illetve szóhasználata kissé mintha eltérne a megszokott dunaújvárosi kiejtéstől. Egyik beszélgetésünk alkalmával – miközben én szépültem – kiderült, hogy fodrászom sepsiszentgyörgyi származású. Miután tudomást szereztem erdélyi származásáról, már nem is csodálkoztam a megfigyelésemen. Elmesélte, hogy gyermekkorában került Magyarországra, ahol eleinte gúnyolták is a „furcsa” kiejtése miatt. Természetesen az idő múlásával a kiejtése és szóhasználata hozzácsiszolódott a dunaújvárosi beszédhez, de óhatatlanul megőrizte eredeti nyelvjárásának néhány jellegzetességét és szókincsét. Ezt az is erősíti, hogy minden évben rendszeresen hazautazik Erdélybe, ahol – minden valószínűség szerint – ismét az erdélyi tájszólás kerül előtérbe.

Egy olyan erdélyi szót szeretnék megismertetni a kedves Olvasóval, amit a fodrászom magától értetődően használt, ám számomra addig teljesen ismeretlen volt, habár a mai magyar nyelvben is megtalálható tájszóként. Ez az összetett szó a csobánkutya. Fodrászom nagyon szépen körülírta a szó jelentését: a csobánkutya egy olyan kutya, ami védi a nyájat, és már születése után a nyakára erősítenek egy fakolompot. Ahogy a kutya nő, úgy növelik a fakolomp méretét is arányosan. Hamar rájöttünk, hogy amit az erdélyiek csobánkutyának neveznek, az a magyar nyelvben a juhászkutya. A két nép szokása abban különbözik, hogy Magyarországon nem a juhászkutya nyakába kötik a kolompot, hanem a nyáj egyik tagjának nyakába. Talán nem véletlen a főkolompos elnevezés sem! Erdélyi barangolások alkalmával a mai napig lehet csobánkutyákkal találkozni, amint a nyáj közelében tartózkodnak, illetve megközelítik a turistákat némi élelem reményében.

Mivel felkeltette az érdeklődésemet ez, a számomra új keletű szó, egy kicsit tájékozódtam az eredetét illetően. A Magyar értelmező kéziszótár szerint a csobán tájszó jelentése ’juhász’, ami a török nyelvből eredeztethető. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szócikkéből az derül ki, hogy a csobán szó oszmán–török eredetű szó, román közvetítéssel: oszmán çoban ’juhász; pásztor’; román cioban ’pásztor; pásztorkutya’. A szó végső forrása a perzsa šubān ’juhász’ jelentésű szó. A vizsgált szó ún. vándorszó, azaz a török és részben a román nyelv közvetítésével terjedt el több európai nyelvben, a magyarba pedig a román hatás révén jutott be. A magyar nyelvben az első adat a budai basák levelezéséből származik, itt valószínűleg oszmán–török átvétel. Fellelhető egy 1742-ből Gyuláról származó adat, ami viszont a román nyelvhez vezethető vissza. A XIX. századtól egyre sűrűbben jelentkezett székely és csángó feljegyzett adat, ezek is a románból származnak. A szó ’juhászkutya’ jelentése a román nyelvben alakult ki és a magyar nyelv innen vette át. Mivel Magyarország keleten határos Romániával, ezért nem meglepő, hogy a magyarban a csobán szó a keleti nyelvjárások szava. Az előbbiekből kitűnik, hogy a csobán szó önmagában is bír juhászkutya jelentéssel, ám fodrászom is összetett szóként, a kutya utótaggal együtt emlegette, azaz csobánkutya. Lehetséges, hogy ez már a magyar nyelv erőteljesebb befolyása az átvett szóra, hogy a lehető legjobban pontosítsa a szó jelentését.

Minden esetre nagy örömmel tölt el, hogy a fodrásznál egy ilyen érdekes tájszót ismerhettem meg!

Kelemen Lívia

Megjelent: Édes Anyanyelvünk, 2012. június